3. Fejezet   Harry Potter hangosan horkolt. Már négy órája ült szobájában az ablak alatti székben, bámulva a kinti sötét utcát, mikor végül elaludt, arccal a hideg ablaküvegnek nyomódva, félrecsúszott szemüveggel, és tágra nyitott szájjal. A pára, amit lehelete az ablakon hagyott, narancsszínben csillogott a kinti utcalámpák fényében. A mesterséges lámpafényben arca falfehérnek látszott, szinte kísértetiesnek tűnt bozontos fekete haja alatt. A szobát Harry cuccai, és egy rakás szemét borította. Bagolytollak, almamagok, édességek csomagolópapírjai voltak szétszórva a padlón, az ágyán néhány könyv feküdt egymás hegyén-hátán, mellettük egy-két gyűrött talár, az asztalon pedig újságok feküdtek össze-vissza az asztali lámpa fényében. Az egyiken ez az alcím volt olvasható:   HARRY POTTER, A KIVÁLASZTOTT? Egyre több szóbeszédet hallani a rejtélyes zavargásról a Mágiaügyi Minisztériumban, melynek során többen is látták Őt Akit Nem Nevezünk Nevén. „Nem beszélhetünk róla, ne kérdezzenek semmit” – mondta tegnap éjjel egy felkavart minisztériumi dolgozó, aki még a nevét sem volt hajlandó elárulni. Mindazonáltal, megbízható források megerősítették, hogy a zavargás a Jóslatok Termében indult. Bár a Minisztériumi szóvivők eddig tagadták ennek a helynek a létezését, egyre többen hiszik a varázslótársadalomban, hogy a Halálfalók - akik most erőszakos behatolás miatt töltik büntetésüket Azkabanban - egy jóslatot próbáltak ellopni a Minisztériumból. A jóslat tartalma ismeretlen, de sokan úgy gondolják, hogy köze lehet Harry Potter-hez, az egyetlen személyhez, aki túlélte a Gyilkos Átkot, és aki a szóban forgó estén éppen a Minisztériumban tartózkodott. Sokan olyan messzire mennek, hogy Pottert a  „Kiválasztott”-ként emlegetik, és úgy hiszik, a jóslat azt mondja, hogy ő az egyetlen, aki megszabadíthat minket Tudjukkitől. A jóslat holléte ismeretlen - ha egyáltalán létezik - habár… (folytatás a 2. oldalon)   Az újság mellett egy másik feküdt, a következő címmel: SCRIMGEOUR KÖVETI CARAMELT A címlap nagy részét egy nagy, mozgó, fekete-fehér kép foglalta el, melyen egy férfi volt, sűrű, oroszlánsörény-szerű hajjal, és igencsak feldúlt arccal.   Rufus Scrimgeour, az Aurori Hivatal korábbi igazgatója lett az új Mágiaügyi Miniszter, Cornelius Caramel utódja. A kinevezést nagy lelkesedéssel köszöntötte a varázslótársadalom, bár egyes hírek szerint némi nézeteltérések merültek fel az új miniszter, és Albus Dumbledore, a Wizengamot újból kinevezett Főmágusa között, néhány órával azután, hogy Scrimgeour hivatalba lépett. Scrimgeour képviselői elismerték, hogy az új miniszterelnök azonnal találkozott Dumbledore-ral, miután munkába állt, de a beszélgetés részleteit nem hozták nyilvánosságra. Albus Dumbledore-ról mindenki tudja, hogy… (folytatás a 3. oldalon)   Az újságtól balra egy másik feküdt, mely szét volt hajtva, így olvasható volt egy cikk:   A MINISZTÉRIUM GARANTÁLJA A TANULÓK BIZTONSÁGÁT Az újonnan kinevezett Mágiaügyi Miniszter, Rufus Scrimgeour, tegnap a minisztérium legújabb intézkedéseiről adott tájékoztatót, mely szerint a kormány idén ősszel biztosítja a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába visszatérő diákok biztonságát. „Nyilvánvaló okokból, nem fogunk részletekbe belemenni a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban” – mondta a Miniszter, bár egy forrásunk megerősítette, hogy az intézkedések magukba foglalják védekező bűbájok, varázslatok, és ellenátkok oktatását, és ezen kívül a minisztérium egy csapatnyi Aurort is szerződtetett, kizárólag a Roxfort védelmére. A legtöbben bizakodóan nyilatkoznak az új miniszter kemény hozzáállásáról. „Az unokám, Neville – Harry Potter jó barátja, aki egyébként júniusban, a Minisztériumban Harry mellett harcolt a halálfalók ellen - …   A történet többi folytatását eltakarta egy nagy madárkalitka. Benne egy gyönyörű hófehér bagoly ült. Borostyánsárga szemeivel dölyfösen nézelődött a szobában, néha horkoló gazdája felé pillantva. Időnként türelmetlenül csattintott csőrével, de Harry túl mélyen aludt ahhoz, hogy meghallja. A szoba közepén egy nagy utazóláda állt. Teteje tárva-nyitva állt, várakozóan – mégis majdnem üres volt, kivéve néhány alsóneműt, édességet, üres tintásüveget és törött pennát, melyek az alján feküdtek. Mellette a padlón egy lila prospektus feküdt, melyet a következő szavak díszelegtek:    --- Kiadva a Mágiaügyi Minisztérium rendeletére --- Védje otthonát és családját a Sötét Erőkkel szemben!   A varázslótársadalmat jelenleg egy magukat Halálfalóknak nevező szervezet fenyegeti. Ha betartja a következő néhány biztonsági előírást, az bizonyára segíteni fogja családja és otthona védelmét. 1. Azt tanácsoljuk, hogy ne hagyja el egyedül a házat. 2. Különösen vigyázzon sötétedés után. Ha lehet, próbálja nappal elintézni dolgait. 3. Ellenőrizze a biztonsági berendezéseket a háza körül, és bizonyosodjon meg arról, hogy minden családtagja ismeri a biztonsági előírásokat, például a védő bűbájokat. 4. Beszéljék meg a biztonsági kérdéseket közeli barátaikkal és családjukkal, hogy felismerjék, hogyha egy Halálfaló az ő alakjukat venné fel valami varázsital segítségével. 5. Ha úgy érzi, hogy egy családtagja, kollégája, barátja vagy szomszédja furcsán viselkedik, azonnal lépjen kapcsolatba a Minisztérium megfelelő osztályával. Előfordulhat, hogy az érintett személy az Imperis-átok hatása alatt van. 6. Ha a Sötét Jegyet látja bármilyen lakás, vagy épület felett, NE LÉPJEN BE, hanem azonnal lépjen kapcsolatban az Aurori Hivatallal. 7. Meg nem erősített források szerint a Halálfalók inferi-ket is alkalmaznak (lásd 10. oldal). Ha találkozik, vagy lát egy inferi-t, AZONNAL jelentse a Minisztériumnak!   Harry felmordult álmában, és arca egy arasszal lentebb csúszott az ablaküvegen, így szemüvege még jobban elferdült, de ő még mindig nem ébredt fel. Egy ébresztőóra, melyen Harry néhány napja javított meg, hangosan ketyegett keze mellett az ablakpárkányon, 10 óra 59 percet mutatott. Mellette, Harry keze alatt, egy darab pergamen feküdt, melyen dőlt betűs írás volt olvasható. Harry már annyiszor végigolvasta ezt a levelet az elmúlt három nap során, mióta megérkezett, hogy a kezdetben összecsavarodott pergamentekercs immár teljesen lapos volt.   Kedves Harry!   Ha megfelel neked, e hét pénteken elmegyek érted a Privet Drive 4-es szám alá este 11 órakor, és elviszlek az Odúba, ahol a szünidő hátralevő részét töltöd majd. Ha nem jelent problémát, örülnék, ha segítenél elintézni egy ügyet, mielőtt még az Odúba megyünk. Erről majd részletesebben beszélünk, ha találkozunk. Kérlek, küldd el válaszodat ezzel a bagollyal. Pénteken találkozunk.   Üdvözlettel: Albus Dumbledore     Bár már kívülről tudta a szövegét, Harry mégis oda-odapillantott néha a levélre, mióta este hétkor leült a székbe, és figyelt kifelé az ablakon, ahonnan jó kilátás nyílt a Privet Drive mindkét végére. Tudta, hogy nincs értelme újra és újra elolvasni Dumbledore szavait. Mióta visszaküldte válaszát a bagollyal, ahogy Dumbledore kérte, az egyetlen dolog amit tehetett, hogy várt – akár eljön Dumbledore, akár nem. Harry mégsem kezdett el csomagolni. Két héttel azután, hogy visszakerült Dursley-ékhez, eljönnek érte, és kiszabadítják – ez túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy valami nincs rendjén. Lehet, hogy a válaszát vivő küldött bagoly eltévedt. Vagy talán elfogták, mielőtt még Dumbledore-hoz ért volna. Vagy talán nem is Dumbledore-ból jött a levél, talán csak egy vicc, vagy egy csapda az egész. Harry nem akart úgy nekikezdeni a pakolásnak, hogy utána rájöjjön, hogy becsapták, és pakolhat kifelé újból. Az egyetlen előkészület, amit az utazás reményében tett, az volt, hogy bezárta a ketrecébe a baglyát, Hedviget. Az ébresztőóra percmutatója odaért a 12-es számhoz, és pont ebben a pillanatban az utcalámpák kialudtak. Harry azonnal felébredt, mintha a hirtelen sötétség felriasztotta volna. Gyorsan megigazította szemüvegét, és kinézett az ablakon, orrát az üveghez nyomva, és a járdát figyelte. Egy magas alak közeledett a ház felé hosszú, hullámzó talárban. Harry úgy ugrott fel, mintha megrázta volna az áram, még a székét is feldöntötte. Gyorsan elkezdett a földről felkapkodni mindent, ami a kezébe került, és dobálta befelé az utazóládájába. Éppen mikor behajított néhány talárt és könyvet a ládába, megszólalt a csengő. Lent a nappaliban Vernon bácsi hangját hallotta: - Ki a franc lehet az ilyen késő este?! Harry megdermedt, jobb kezében egy réz teleszkóppal, a balban pedig egy pár edzőcipővel. Teljesen elfelejtett szólni Dursley-éknek Dumbledore érkezéséről. Kissé rémülten, de majdnem nevetve átugrott utazóládája felett, és éppen kinyitotta szobája ajtaját, mikor meghallott odalentről egy mély hangot. - Jó estét! Ön bizonyára Mr. Dursley. Felteszem, Harry tájékoztatta önt, hogy érte jövök ma este. Harry kettesével szedte a lépcsőfokokat, aztán néhány lépéssel a padló felett hirtelen megállt, ugyanis tapasztalatból tudta, hogy jobb, ha megtartja a kellő távolságot Vernon bácsitól. Az ajtóban egy magas, vékony ember állt, derékig érő, ezüstszínű hajjal és szakállal. Görbe orrán félhold alakú szemüveg pihent; hosszú fekete utazótalárt és csúcsos süveget viselt. Vernon bácsi – akinek a bajsza csaknem olyan bozontos volt, mint Dumbledore-é (bár az övé fekete), és barna köntöst viselt – csak bámulta a vendéget, mintha nem akarna hinni szemének. - Döbbent pillantásából azt olvasom ki, hogy Harry elfelejtett szólni önöknek az érkezésemről – mondta Dumbledore jókedvűen. – De szerintem tegyünk úgy, mintha maga most örömmel behívna engem a házába. Nem valami bölcs dolog ilyen hosszan odakint állni ezekben a sötét időkben. Azzal belépet a küszöbön, és gyorsan becsukta maga mögött a bejárati ajtót. - Sok éve már, hogy utoljára itt jártam – mondta Dumbledore, Vernon bácsira pillantva. – Meg kell mondanom, gyönyörű a virágoskertje. Vernon Dursley meg se szólalt. Harrynek nem volt kétsége afelől, hogy nagybátyjának nemsokára visszatér hangja, – a halántékán kidagadó ér már… kezdte elérni a kritikus pontot – mégis úgy tűnt, hogy van valami Dumbledore-ban, amitől Vernon bácsinak elakadt a lélegzete. Lehet, hogy elképesztő megjelenése volt az.  De talán Vernon bácsi azt is érezte, hogy Dumbledore nem az az ember, akibe érdemes belekötni… - Áh, szervusz Harry – mondta Dumbledore, miközben Harryre emelte tekintetét, és arcán elégedett kifejezés jelent meg. – Nagyszerű, nagyszerű. Úgy tűnt, ezek a szavak egy kissé feldühítik Vernon bácsit. Világos volt, hogy Vernon bácsi soha nem látna szívesen egy olyan embert, aki Harryre pillantva azt mondaná, hogy „nagyszerű”. - Nem szeretnék goromba lenni… - kezdte Vernon bácsi, minden egyes szót goromba nyomatékkal hangsúlyozva. - …mégis, az akaratlan gorombaság elég gyakran megesik – fejezte be a mondatot Dumbledore. – Jobb, ha egy szót sem szól, kedves uram. Ah, ő bizonyára Petunia. A konyhaajtó kinyílt, és Harry nagynénje lépett ki rajta, gumikesztyűt és egy kötényt viselve hálóinge felett. Valószínűleg éppen a lefekvés előtti konyhatakarítást kellős közepén zavarták meg. Lószerű arcáról a megdöbbenésen kívül semmit sem lehetett leolvasni. - Albus Dumbledore – mutatkozott be az igazgató, miután Vernon bácsi még mindig nem szólalt meg. – Talán emlékeznek, korábban leveleztünk – folytatta. Harry elég furcsának találta, hogy Dumbledore így emlékezteti Petunia nénit arra, hogy valamikor egy robbanó levelet küldött neki. Azonban Petunia néni meg sem szólalt. – Ő pedig a fiuk, Dudley, igaz? Dudley éppen ekkor pillantott ki a nappaliból. Csíkos pizsamája fölött kifejezéstelenül bámult kifelé nagy szőke fejéből, szája nyitva maradt a csodálkozástól és a félelemtől. Dumbledore várt egy pillanatig, de miután látta, hogy Dursley-ék nem fognak megszólalni, elmosolyodott. - Hát akkor tegyünk úgy, mintha önök beinvitáltak volna a nappalijukba. Dudley gyorsan félreugrott az útból, ahogy Dumbledore elhaladt mellette. Harry, még mindig teleszkópját és edzőcipőjét markolva, gyorsan leszaladt az utolsó pár lépcsőfokon, és követte Dumbledore-t, aki közben már el is helyezkedett a kandallóhoz legközelebbi karosszékben, és éppen a körülötte lévő szobát vette szemügyre. Rendkívüli módon kirítt a környezetéből. - Nem megyünk, uram…? – kérdezte aggódva Harry. - De igen, valóban, de előtte még van egy-két dolog, amit meg kellene beszélnünk – mondta Dumbledore. – És jobbnak látom, ha ezt nem odakint az utcán tesszük meg. Ezért most vissza fogunk élni nagynénéd és nagybácsikád vendégszeretetével egy rövid ideig. - Vissza fognak…? Vernon Dursley lépett be a szobába, háta mögött Petuniával és Dudley-val. - Igen, vissza fogunk – mondta Dumbledore. Ezután olyan gyorsan rántotta elő pálcáját, hogy Harry alig látta. Egyet intett vele a kanapé felé, mire az előrelendült, ledöntötte lábairól a három Dursley-t, úgy hogy azok egy kupacban zuhantak rá. Egy újabb pöccintésre a kanapé visszacsúszott eredeti helyére. - De azért helyezzük magunkat kényelembe – mondta Dumbledore jókedvűen. Amint visszacsúsztatta pálcáját a zsebébe, Harry észrevette, hogy keze fekete színű és fonnyadt, minta kiégették volna belőle a húst. - Uram, mi történt a kezével…? - Később, Harry – mondta Dumbledore. – Kérlek, foglalj helyet. Harry leült a kimaradt karosszékbe, és megpróbált nem nézni Dursley-ék felé, akik közben döbbent hallgatásba merültek. - Azt gondoltam, hogy majd valami itallal kínálnak, – fordult Dumledore Vernon bácsi felé – de úgy tűnik, elég ostobaság volt ilyen optimistának lennem. Újra legyintett egyet pálcájával, mire öt pohár, és egy üveg jelent meg a levegőben. Az üveg mézszínű italt töltött mindegyik pohárba, melyek ezután egyenként odarepültek a jelenlévő öt személyhez. - Madam Rosmerta legfinomabb tölgyből forralt mézsöre – mondta Dumbledore, és Harry felé emelte poharát, aki megragadta sajátját, és belekortyolt. Még soha nem kóstolt ehhez hasonlót, de nagyon ízlett neki. Dursley-ék, miután rémült pillantásokat váltottak egymással, megpróbálták figyelmen kívül hagyni a poharakat. Ez azonban nem bizonyult hatásos módszernek, mivel a poharak finoman bökdösni kezdték őket a fejükön. Harrynek az a benyomása támadt, hogy Dumbledore rendkívül élvezi a műsort. - Nos, Harry – fordult Dumbledore Harry felé. – Támadt egy kis problémánk, és remélem, hogy te tudsz egy kis segítséget nyújtani nekünk. Úgy értem, a Főnix Rendjének. De először is el kell mondanom, hogy egy héttel ezelőtt rátaláltunk Sirius végrendeletére, mely szerint rád hagyott mindent, ami az ő tulajdonában volt. Hátul a kanapén Vernon bácsi felkapta a fejét, de Harry nem vette észre. Nem tudott erre mit mondani, csak annyit: - Oh… értem. - Ez, mindent összevetve, nagyon becsületes – folytatta Dumbledore. – Ezzel egy igen nagy pénzösszeget, és Sirius minden vagyontárgyát öröklöd. A hagyatéknak egyetlen problémás része van… - Meghalt a keresztapja? – hallatszott Vernon bácsi hangja a kanapé felől. Dumbledore és Harry odafordultak felé. A mézsörrel teli pohár még mindig kitartóan kopogtatta Vernon bácsi fejét, ő pedig megpróbálta ellökni magától. – Halott? A keresztapja halott? - Igen – felelte kurtán Dumbledore. Nem kérdezte Harry-t, hogy miért nem közölte Dursley-ékkel a hírt. - A probléma az, – folytatta, ismét Harry felé fordulva, mintha meg se szakították volna – hogy Sirius rád hagyta a házat is, a Grimmauld tér 12-es száma alatt. - Ráhagyott egy házat? – kérdezte mohón Vernon bácsi, és apró szemei összeszűkültek. Azonban senki sem válaszolt neki. - Nyugodtan maradhat főhadiszállás – mondta Harry. – Engem nem érdekel. Nekem nem kell a ház, megtarthatják. – Harry soha nem akarta újra betenni a lábát a Grimmauld tér 12-be. Úgy gondolta, hogy örökre kísértené őt Sirius emléke, ha ezekben a régi, dohos szobákban kéne laknia egyedül. - Ez nagylelkű ajánlat – mondta Dumbledore. – Azonban átmenetileg most elhagytuk az épületet. - Miért? - Nos, - mondta Dumbledore, figyelmen kívül hagyva Vernon bácsi dörmögését, akinek a fejét még mindig kitartóan csapkodta a mézsörrel teli – a Black családi hagyomány szerint a ház mindig a család következő vér szerinti férfi tagjára száll. Sirius volt a család legutolsó sarja, mivel testvére, Regulus már korábban meghalt, és egyiküknek sincs gyermeke. Habár a végrendelete egyértelműen kimondja, hogy rád hagyta a házát, mégis lehetségesnek tartom, hogy valamilyen bűbáj, vagy varázslat védi a házat, amely biztosítja, hogy senki más nem lakhatja a házat, csakis a család leszármazottja. Harry emlékezetében felrémlett egy kép, Sirius anyjának rikoltozó, köpködő portréja, amely a ház előcsarnokában állt. - Biztos vagyok benne – mondta. - Igen, én is így gondolom – folytatta Dumbledore. – És ha létezik ez a varázslat, akkor a ház tulajdonjoga Sirius legidősebb élő rokonát illeti, aki ez esetben unokatestvérét, Bellatrix Lestrange-et jelenti. Harry ösztönösen talpra ugrott, a teleszkóp és az edzőcipő lecsúszott öléből és végiggurult a padlón. Bellatrix Lestrange, Sirius gyilkosa örökli a házát? - Ez nem lehet! – mondta. - Nos, nyilvánvalóan mi sem szeretnénk, hogy övé legyen a ház – mondta nyugodtan Dumbledore. – Az ügynek vannak némi komplikációi. Nem tudjuk, hogy a varázslatok, amiket mi végeztünk el a házon – például a feltérképezhetetlenség – megszűntek-e azáltal, hogy a tulajdonjog kikerült Sirius kezéből. Bellatrix bármely pillanatban ott lehet a kapuban. Most ideiglenesen ki kellett költöznünk a házból, amíg a helyet újra biztonságossá nem teszik. - De honnan találjuk ki, hogy lehet-e benne lakni? - Szerencsére van rá egy egyszerű módszer – mondta Dumbledore. Letette üres poharát a mellette lévő kis asztalra, de mielőtt bármi egyebet tehetett volna, Vernon bácsi odakiáltott: - Levenné rólunk ezeket a vackokat? Harry körülnézett; mindhárom Dursley összehúzta magát, és kezükkel védték magukat az össze-vissza pattogó poharaktól. - Oh, nagyon sajnálom – mondta udvariasan Dumbledore, és újra felemelte pálcáját, mire a poharak eltűntek. -  De tudják, célszerűbb lett volna meginni. Úgy tűnt egy pillanatra, hogy Vernon bácsi rögtön visszavág valami frappáns válasszal, ennek ellenére nem mondott semmit, csak visszabújt a párnák közé Petunia nénivel és Dudley-val, Dumbledore pálcáján tartva apró, mohó szemeit. - Látod, - fordult vissza Dumbledore Harry felé, mintha Vernon bácsi félbe se szakította volna - hogyha valóban te örökölted a házat, akkor örökölted vele együtt… Ötödszörre is meglengette pálcáját. Egy hangos csattanás hallatszott, és a szoba közepén megjelent egy házimanó. Hatalmas orra, nagy denevérfülei, óriási bevérzett szemei voltak, és koszos, felmosórongy-szerű ruhát viselt. Petunia néni egy hajmeresztő sikoltást hallatott; minden bizonnyal soha nem járt még ehhez foghatóan piszkos teremtmény az ő nappali szobájában. Dudley gyorsan felhúzta nagy, csupasz lábait a kanapéra, és szinte a feje fölé emelte őket, mintha azt gondolta volna, hogy ez a lény mindjárt felmászik a pizsamanadrágján. - Mi a fene ez?! – bődült fel Vernon bácsi. - … Sipor-t is – fejezte be Dumbledore. - Sipor nem, Sipor nem, Sipor soha! – visított a házimanó, majdnem olyan hangosan, mint Vernon bácsi, közben hosszú, bütykös lábain toporzékolt, és hatalmas füleit húzogatta. – Sipor csakis Bellatrix kisasszonyhoz tartozik, ó igen, Sipor a Black-ékhez tartozik, Sipor az új úrnőjét akarja, Sipor nem megy ehhez a Potter kölyökhöz, Sipor soha, soha, soha… - Amint látod, Harry, – mondta Dumbledore, túlharsogva Sipor visítását – Sipor nem tanúsít valami nagy együttműködést afelől, hogy a te tulajdonodba kerüljön. - Engem nem érdekel – ismételte Harry, miközben undorodva nézte a vonagló, toporzékoló házimanót. – Nekem nem kell. - …soha, soha, soha… - Inkább azt szeretnéd, hogy Bellatrix Lestrange-hez kerüljön? Tudván azt, hogy a Főnix Rendjének főhadiszállásán élt az elmúlt egy év folyamán? - …soha, soha, soha… Harry Dumbledore-ra bámult. Tudta, nem engedhetik hogy Sipor visszamenjen Bellatrix Lestrange-hez, de az a gondolat, hogy az saját tulajdonába kerüljön, és ő feleljen ezért a lényért, amely elárulta Siriust, eléggé ellenszenves volt. - Adj neki egy parancsot! – mondta Dumbledore. – Ha valóban a te tulajdonodba került, akkor engedelmeskednie kell. Ha nem, akkor pedig más eszközökhöz kell folyamodnunk, amivel távol tarthatjuk a jog szerinti úrnőjétől. - …soha, soha, soha, SOHA! Sipor hangja sikoltozásba váltott át. Harry-nek semmi más nem jutott eszébe, csak ez: - Sipor, fogd már be! Egy pillanatra úgy tűnt, Sipor mindjárt megfullad. Megragadta torkát, szemei kidagadtak, szája még mindig vadul járt. Pár másodpercnyi fuldoklás után végül arccal a szőnyegre dobta magát (Petunia néni erre nyöszörögni kezdett), majd kezeivel és lábaival csapkodni kezdte a padlót, vagyis egy erőszakos, azonban teljesen hangtalan dührohamba kezdett. - Nos, ez megkönnyíti a dolgunkat – mondta derűsen Dumbledore. – Ez azt jelenti, hogy Sirius tudta, mit csinál. Te vagy a Grimmauld tér 12. és egyben Sipor jogos örököse. - Muszáj… folyton velem lennie? – kérdezte rémülten Harry, miközben figyelte Sipor vonaglását. - Ha nem akarod, nem muszáj – mondta Dumbledore. – Ha megengeded, én azt javaslom, küldd el a Roxfortba, hogy dolgozzon a konyhán. Így a többi házimanó majd rajta tartja a szemét. - Rendben – mondta megkönnyebbülve Harry. – Hát akkor… Sipor… azt akarom, hogy menj el a Roxfortba, és a konyhában dolgozz a többi házimanóval együtt. Sipor, aki éppen a hátán feküdt széttárt kezekkel és lábakkal, a legmélyebb utálattal mérte végig Harryt, majd egy újabb hangos csattanás kíséretében eltűnt. - Nagyszerű – mondta Dumbledore. – Van azonban egy másik problémánk is, méghozzá a hippogriff, Csikócsőr. Hagrid gondozza, amióta Sirius meghalt, de mostmár Csikócsőr is a tiéd, szóval ha változtatni szeretnél a jelenlegi… - Egyáltalán nem! – vágta rá Harry. – Maradjon csak Hagrid-del. Szerintem Csikócsőr is ezt szeretné. - Hagrid nagyon örülni fog ennek – mondta mosolyogva Dumbledore. – Nagyon örült, hogy újra láthatja Csikócsőrt. Egyébként úgy döntöttünk, Csikócsőr biztonsága érdekében, hogy átkereszteljük őt Witherwings-é (?), habár nem hiszem, hogy a Minisztérium rájönne hogy ő az a hippogriff, akit egyszer már halálra ítéltek. Nos, Harry, bepakoltad már az utazóládádat? - Hát ööö… - Vagy nem gondoltad volna, hogy tényleg eljövök? – tapintott a lényegre Dumbledore. - Megyek és… befejezem a pakolást – mondta gyorsan Harry, majd felkapta a földről teleszkópját és cipőt. Kicsit több mint tíz percig tartott, mire mindent bepakolt. Sikerült neki a Láthatatlanná tévő köpenyét is kihalásznia ágya alól, és a színváltoztató tinta üvegének tetejére is rácsavarta a kupakot. Belegyömöszölte üstjét is a csomagba, majd végül, egy kis erőfeszítéssel, de az utazóláda fedele is a helyére került. Ezután egyik kezében a ládát cipelve, a másikban pedig Hedvig kalitkáját, visszament a földszintre. Csalódottan látta, hogy Dumbledore nem várja őt az előszobában. Ez azt jelentette, hogy még vissza kellett menni a nappaliba. Senki nem szólt egy szót sem. Csak Dumbledore hümmögött halkan. Harry nem mert Dursley-ékre nézni, csak annyit mondott: - Professzor úr… készen vagyok. - Rendben – mondta Dumbledore. – Akkor még egy utolsó dolgot meg kell beszélnünk – mondta, és a Dursley család felé fordult. - Bizonyára tudják, hogy Harry egy éven belül felnő… - Nem! – szólalt meg Petunia néni, Dubledore érkezése óta először. - Tessék? – kérdezte udvariasan Dumbledore. - Nem. Ő egy hónappal fiatalabb Dudley-nál, és Dud két év múlva tölti be a tizennyolcat. - Ó, igen – mondta Dumbledore – de a varázslók világában a tizenhét év a felnőttkor határa. Vernon bácsi valami olyasmit mormolt, hogy „nevetséges” de Dumbledore nem törődött vele. - Na most, bizonyára tudják, hogy egy Voldemort Nagyúr nevű varázsló visszatért az országba. A varázslótársadalom jelenleg nyílt háborút folytat. Harry, akit Voldemort már számos alkalommal megpróbált megölni, most még nagyobb veszélyben van, mint amikor tizenöt évvel ezelőtt itt hagytam az önök ajtajánál, egy levéllel együtt, melyben elmagyaráztam, hogy hogyan ölték meg szüleit, és kifejeztem benne reményeimet, miszerint önök olyan törődéssel nevelik majd fel, mintha saját gyermekük lenne. Dumbledore itt megállt, és bár hangja továbbra is nyugodt maradt, és semmilyen nyilvánvaló jelét nem mutatta haragjának, Harry mégis érezte, ahogy sugárzik belőle a düh, és látta, amint a Dursley-ék szorosan egymáshoz bújnak. - De önök nem úgy tettek, ahogy kértem – folytatta Dumbledore. – Sohasem bántak úgy Harry-vel, mintha a fiuk lenne. Elhanyagolták, és gyakran kegyetlenül bántak vele. De egy jó dolgot is elmondhatok: Harry legalább megmenekült attól a szörnyű neveléstől, melyet ez a szerencsétlen fiú kapott, aki itt ül önök közt. Petunia néni és Vernon bácsi ösztönösen körülnéztek, mintha azt várták volna, hogy egy másik gyerek is ott ül köztük Dudley-n kívül. - Még hogy… rosszul bántunk volna Dudley-val? Hogy merészeli….? – kezdte dühöngve Vernon bácsi, azonban Dumbledore felemelte ujját, mire olyan csend lett a szobában, mintha Vernon bácsi megnémult volna. - A varázslat, amelyet tizenöt évvel ezelőtt idéztem meg, erős védelmet nyújt Harrynek, amíg ezt a házat otthonának nevezheti. Akármilyen szörnyen bántak vele, akármennyire nem látták szívesen, legalább azt megtették – bár elég kelletlenül – hogy egy saját szobát adtak neki. A varázslat azonnal megszűnik, amint Harry betölti a tizenhetedik évét; más szóval, amint férfivá válik. Csak annyit kérek: engedjék meg, hogy Harry még egyszer utoljára visszatérjen ebbe a házba, a tizenhetedik születésnapja előtt, amivel biztosítja, hogy a varázslat egészen addig tartson. A Dursley-ék egy szót se szóltak. Dudley csak ráncolta a homlokát, mintha még mindig azon gondolkozna, hogy mikor bántak vele rosszul. Vernon bácsi úgy nézett ki, mintha valami a torkán ragadt volna; Petunia néni pedig furcsán kipirult. - Nos hát, Harry, ideje indulnunk – mondta végül Dumbledore, majd felállt, és kisimította hosszú fekete talárját. – Hát akkor, a legközelebbi viszontlátásra – búcsúzott a Dursley családtól, akik láthatóan nagyon örültek volna annak, hogyha az a nap, amikor viszontlátják Dumbledore-t, sosem jön el. Dumbledore közben megemelte kalapját, majd kilépett a szobából - Viszlát – búcsúzott gyorsan Harry, majd követte Dumbelore-t. Megálltak az utazóláda mellett, melynek tetején Hedvig kalitkája állt. - Nem akarjuk ezekkel terhelni magunkat, – mondta Dumbledore, és előhúzta pálcáját – úgyhogy előreküldöm őket az Odúba. De szeretném, ha magaddal hoznád a Láthatatlanná tévő köpenyedet… csak a biztonság kedvéért. Harry nagy nehezen sikerült előhalásznia köpenyét a láda aljáról, és közben próbálta eltakarni Dumbledore elől a ládában lévő nagy rendetlenséget. Mikor belegyömöszölte köpenyét dzsekijének belső zsebébe, Dumbledore suhintott egyet pálcájával, mire az utazóláda, Hedvig, és a kalitka eltűntek. Dumbledore ismét intett pálcájával, mire a bejárati ajtó kinyílt, eléjük tárva a hűvös, ködös sötétséget. - Hát akkor, Harry, induljunk el az éjszakába, és kövessük azt a könnyelmű úrnőt, a Kalandot…